Gondolom, mindenki számára ismertek azok a főleg lány karakterek, akik nagyon szépek, nagyon kedvesek, aranyosak, mindenki szereti őket és még sorolhatnánk – egyszóval talán a tökéletessel lehetne definiálni. Ezt a „jelenséget” nevezzük Mary Sue-nak. Általában ilyeneket fanfictionökben lehet találni, de gyakorta megeshetnek akár regényekben, novellákban is.

Mary Sue az első történetek kitalálásakor született, de nevét csak 1973-ban kapta, amikor is Paula Smith megírta ”A Trekkie’s Tale” című Star Trek fanfiction-paródiát, amiben is először foglalta össze a gyűlölt karakterek jellemzőit, hiszen Mary Sue tökéletes, és kész. A szerző szemében a hibák csak még szeretetreméltóbbá teszik a karaktereket. Gyakran a szerzők vagy nem is tudnak arról, hogy egy-egy karakterünk Mary Sue, vagy nyíltan fel merik vállalni. Akármelyik esetről legyen is szó, a szerzők vérig tudnak sértődni, ha akármelyik karakterüket is negatív kritika éri – akár legyen másról, vagy magáról Mary Sue-ról szó. Ilyenkor képes akár a szereplő által lemészárolni egy számára unszimpatikus karaktert. Ezzel pedig bizonyságot nyer, hogy Mary Sue nem más, mint az író alteregója, annak a vágyálomnak a megtestesülése, akivé maga az alkotó szeretne válni. Itt pedig visszatér maga az a dolog, hogy mik is utalnak arra, hogy egy karakter Mary Sue: általában kivételesen gyönyörű, a legújabb divat szerint öltözik, esetleg van valami egyedi ismertetőjele, például egy sebhely vagy tetoválás, különösen művelt, a baráti/családi összejövetelek lelke nem más, mint ő. Esetlegesen meghal, de mégis feltámad, vagy feltámasztja az elesett bajtársait.

Élettörténetét tekintve az szenvedésekkel teli, iszonyatos szegénységben nőtt fel, gyermekkorában megkínozták, megerőszakolták, saját szemével kellett végignéznie, ahogy a családját lemészárolják. A fő gonosz persze folyamatosan az életére tör, meg akarja semmisíteni, csatákba keverednek, ő megsérül. Emiatt persze depresszióba esik, esetleg öngyilkossági hajlamai is lehetnek, és csak nagy erőfeszítés árán érhető el az, hogy lemondjon ezekről. A többi szereplő persze imádja, isteníti – talán pont ezek miatt.

És itt jön képbe az, amit már egyszer említettem: ezek miatt a szörnyű dolgok miatt persze a szerző még jobban szeretni fogja az adott karaktert, hisz az ilyen karakterek a borzasztó sorsuk miatt még több szeretetre vágynak.

Az ellenkező nemet persze lenyűgözi a karakter csábos mosolya, majd kalandok sora után végül sikerül házasságra lépniük, esetleges folytatások megírására okot tudnak adni.

Amint azt már említettem, Mary Sue-k nem csak fanfictionokben szerepelhetnek, hanem egy egyedi történetben is. A különböző bestsellerek pedig ezek iskolapéldái. Nyomozgattam picit ezek után, ha már egyszer cikket írok róluk, és akármennyire is meg fognak most páran utálni, ettől tény: Darren Shan, Dan Brow művei vagy épp a Harry Potter is beletartozik ebbe a témába.

Mary Sue-t nagyon sokan gyűlölik, és jogosan. Túlzott jelenléte gondot okozhat a moderált fanfiction-oldalakon, komolyabbnál komolyabb veszekedéseket szíthat a kritikáért esedező szerző és a túlbuzgó, őszinte olvasók között, és az alapvetően egy olvasó megundorodhat egy olyan könyvtől is, amit kevesebb Mary Sue-val szívesebben olvasna. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy szinte minden egyes író Mary Sue-val kezd! Így tehát mindenkinek időt kell adni, hogy rájöjjön az esetleges hibáira, így a Mary Sue használatra is.