New York, Tokió, Párizs, London és még sorolhatnánk, manapság milyen gyönyörű és népszerű városok vannak a fiatalok szerint.
Az utcán, a tévében, az újságokban, s szinte mindenhol találhatunk képeket távoli, csodálatos helyekről. Azt hisszük, kolbászból van a kerítés, az emberek sokkal jobbak, mint itt, szegény Magyarországon. Talán ez az oka annak, hogy egyre kevesebb műben szembesülhetünk magyar tájakkal, emberekkel, szokásokkal, s lassan a címek is eltérnek az általunk használt csodálatos magyar nyelvtől.

Persze nem várhatjuk el a fordítóktól, hogy a híres amerikai, japán vagy egyéb nemzetiségű írók regényeiben lefordítsák a neveket, helyeket – ez így jó, betekintést nyerhetünk egy új világba. Az viszont elszomorító, hogy a magyar fiatalok (netán felnőttek) elfelejtik, hogy van egy hazájuk; írásuk elveszíti az élvezhetőségét, ha sületlenséget jegyeznek le, mert bizony aki nem járt mondjuk New Yorkban, csak képzeleg róla, hülyeséget csinál.

Ha körbenézünk az interneten lévő írások között, rengetek amatőr mű Amerikában vagy Japánban játszódik. Megkérdezhetnénk tőlük, hogy voltak-e már ott, legalább kutakodtak-e a könyvtárban, Google-on, mi is a helyzet?
Feltételezem, nem.
Megnézünk egy amerikai filmet, s azt hisszük, mindent tudunk a helyről. Megnézünk egy japán animét, és azt hisszük, mindent tudunk a helyről.
Valójában rengeteg különbség van egyes nemzetek között. Már akkor láthatjuk, ha kimegyünk az utcára, vagy ha megfigyeljük az embereket; legtöbben általuk kialakított világban helyezik el főszereplőiket, a helyszínt „New York”-nak nevezik, közben olyan sületlenségeket mondhatnak, hogy egy amerikai sírva esik le a székéről. Internetes kutakodás sem mindig megfelelő ebből a szempontból. Látni kellene élőben, amiről írunk, elvégre figyeljük meg a híres írókat: minden regényük megírása előtt elmentek azokba a városokba, falukba, ahol a kitalált szereplő megfordult, persze gyűjtögettek róluk információkat, mégis látták azt, amit egy könyvben leírtak.

Véleményem szerint jobban megéri magyar helyekről írni, nem csupán azért, mert egy magyar embernek ez fontos lenne, hanem mert sokkal könnyebb. Közelebb vannak a települések, a nevek ragozásával sem kellene bajlódnunk.

Mellesleg minek angol címet adni az írásunknak, ha magyar nyelven íródtak? Semmi logika nincs benne. Csupán a divat. Na igen, a divat meghatározó, meg „mások is így csinálják”, de akkor nem veszíti el az egyediségét?
Megoszlanak erről a témáról a vélemények, de szerintem butaság magyar szövegnek angol címet adni. Az pedig még jobb, ha Japánban játszódik, angol című, de magyar nyelvű a novella – hadd keverjünk három kultúrát, mit számít az?
Nos, szerintem hagyjuk az amerikai és a japán írókra az ilyesmit. Könnyebb olyan tájakról írni, ahol születtünk, amit szeretünk, ahol szép és kellemetlen élmények egyaránt értek minket.
Mi az, hogy Magyarországon nincsenek szép tájak? Mi az, hogy szegény, nyomorult ország, ami említésre sem méltó? (Hallottam ilyen véleményeket MAGYAR gyerekek szájából.)
Hazugság. Azok, akik ilyesmit mondtak, vagy hálátlanok, vagy nem jártak még országunk különleges helyein. Láttátok már a Hortobágyot? Budapest szép utcáit, ahol nem szemét, hanem hatalmas és gyönyörű épületek vannak? Utaztatok már este autóban, s láttátok, milyen szép a kivilágítás? New York, kinek kell az, amikor az orrunk előtt vannak olyan helyek, amik hasonlóak hozzá, magyaros színvonalban, csak mi vakok vagyunk ahhoz, hogy észrevegyük. Ki kell nyitni a szemünket, nem menekülni, hadd vesszen kárba az ország.

Természetesen a fanfiction-ökre mindez nem érvényes. Egészen más téma.

Nem kell velem egyetérteni, de azt hiszem, jobb egy olyan helyről írni, ahol már jártál és amiről tudsz igaz tényeket közölni, mint arról, amit a tévében láttál. Divatból meg felesleges írni. Az úgy nem lesz jó, ha ezredszerre meséled el ugyanazt, amit előtted már kilencszázkilencvenkilencen leírtak.