Az utóbbi időben rengeteg kezdő író (festő, rajzoló, zenész stb.) szájából hallottam, hogy önmagukat művésznek, esetleg, még kifejezőbben, művészléleknek tulajdonítják.
Sokáig gondolkodtam, hogy mégis mitől számít valaki művésznek. Végül úgy döntöttem, megpróbálom több irányból körbejárni a dolgot.

Először is a méltán híres Google keresőhöz fordultam, kíváncsian, vajon mit dob ki a művész keresőszóra.

Ezernyi találatot ad, leginkább az a cikk érdekel, amit magáról a művészetről írtak. „A művészet szó tágabb értelemben minden alkotó célú emberi igyekezetre vonatkoztatható.” Szóval a cikk írója szerint minden, amit alkotunk, művészet, kezdve akár a szalmaszálak szabályszerűen összeragasztott kavalkádjától, egészen a zeneszerzésig. Minden.

A közemberek között viszont teljesen másképp ítélik meg a művészt. Általánosan elfogadott tény, hogy az embert nem önmaga teszi művészlélekké, hanem a közönsége. Ha az embernek ad valamit, valami személyes dolgot a lelkébe, azt hívjuk előszeretettel művészetnek.

Így viszont ahány ember, annyiféle művészet! Ki az absztrakt formák firkájától, ki a mesteri ecsetvonásokkal megfestett képtől érzi többnek magát – a verzióknak se szeri, se száma.

Azt senki sem mondhatja meg, hogy az alkotás minősége, milyensége befolyásolja-e a kérdésre adott választ. Ha már írói oldalon vagyunk, joggal feltehetem a kérdést: az amatőr írók művészek volnának?

Természetesen egy ember nem attól válik művésszé, hogy tágabb körökben is elismerik, például egy könyvének megjelentetése után. A művész önmagában is művész, ez mégis egy megfoghatatlan, nehezen körülírható kategória. Hiszen ahány ember, annyi vélemény.

Néhányan a kusza mondatok zavart összképében is felfedezik a saját lelkiviláguk kiteljesedését, így a mások által silányabb minőségűnek tartott alkotások íróját nevezik művésznek. Szabad-e nekik ellentmondani?

Nem. Hiszen az egyes emberek gondolatai, világképe annyira különbözik a többiekétől, hogy jóformán meg sem tudjuk ítélni, mi számít jónak vagy rossznak.

Vannak persze alapvető elvárások, amelyeknek azért a legtöbb szerző igyekszik megfelelni, ilyen például a helyesírás. Mégsem jelenthetjük ki biztosan, hogy az a mű, amely hemzseg a nyelvtani hibáktól, nem számíthat művészi alkotásnak.

Jómagam úgy vélem (és nagyon nehéz szavakat találnom), hogy a művész nem azért alkot, hogy a saját világát másoknak megmutassa. Szerintem a művész azért művész, mert érez egy visszafoghatatlan vágyat, hogy kézzel fogható formába öntse a benne uralkodó, kézzel nem fogható káoszt. Azért alkot, hogy önmagát könnyebbé tegye ezáltal, és nem keresi, kutatja az elismeréseket bármi áron.

Bevallom, van néhány ember, aki engem is művészlélekként emleget. Én önmagamat nem tartom annak, de, mint mondtam, a művész ne saját magát jellemezze így! Hiszen, ha az alkotás belülről, mélyről jön, azt mindenki érteni fogja.