Egy egyszerű mondat végére a közlés szándékának megfelelő írásjelet teszünk: pontot, felkiáltójelet, kérdőjelet.

Egy egyszerű, kijelentő mondat végére pontot teszünk. Mint ahogy a nevében is benne van, csupán kijelentünk valamit, tulajdonképpen mindenféle többletérzelem nélkül.
„Süt a Nap.”

Egy kérdő mondat végére kérdőjelet teszünk. Tehát ilyenkor kérdést teszünk fel, valamit megtudakolunk másoktól (ritkább esetben önmagunktól), oka a kíváncsiság.
„Mit csinálsz? Mégis mit keresek én itt?”

Felkiáltó, felszólító vagy óhajtó mondat végére felkiáltójelet teszünk. Felkiáltás lehet, amikor elcsodálkozunk valamin, meglepődünk, mérgesek vagyunk. Felszólítunk, amikor cselekvésre utasítunk valamit, és óhajtunk, amikor a kívánságainkat fejezzük ki.
„Ezt jól csináltad! Gyere ide! Bárcsak ötös lenne a dolgozatom!”

Az érzelmek fokozását, ill. hullámzását az írásjelek halmozásával érhetjük el, ennek többnyire két fajtája van:
„Én ezt nem értem...” – Három pont! Nem kettő, nem négy – három!
„Mit képzelsz magadról?!”

Ezen kívül néhányan használják a kérdőjelek és felkiáltójelek egymás utáni halmozását, bár irodalmi műben nem mutat szépen.

Összetett mondatok esetén pedig kétféle eset van:
Mellérendelő összetett mondat végére az utolsó tagmondatnak megfelelő írásjelet teszünk.
„Ez nekem is tetszik, neked miért nem?”
Alárendelő összetett mondat végére olyan írásjelet kell tenni, amilyet a főmondat kíván.
„Nem felejted el, amire megkértelek?”