A kedvenc egypercesem Örkény Istvántól - és egyben az első, amit olvastam tőle. Hiba lenne nem megosztani a nagyvilággal.

Egypercest írni tudni kell. Ez nem egyenértékű a regénnyel és a novellával. Nem mondanám rá, hogy sokkal nehezebb, hiszen mindegyiknek megvannak a maga előnyei és hátrányai. Inkább csak annyit mondok, hogy egy egyperces sem azért egyperces, mert egyetlen percig tart megírni - ezzel talán mindent elmondtam.

És most lássuk azt a bizonyos irományt:

– Hölderlin ist Ihnen unbekannt? – kérdezte Dr. K. H. G., miközben a lódögnek a gödröt ásta.
– Ki volt az? – kérdezte a német őr.
– Aki a Hyperiont írta – magyarázta Dr. K. H. G. Nagyon szeretett magyarázni. – A német romantika legnagyobb alakja. És például Heine?
– Kik ezek? – kérdezte az őr.
– Költők – mondta Dr. K. H. G. – Schiller nevét sem ismeri?
– De ismerem – mondta a német őr.
– És Rilkét?
– Őt is – mondta a német őr, és paprikavörös lett, és lelőtte Dr. K. H. G.-t.

Azt hiszem, egy kis magyarázat mégiscsak illene ide.

Nem tudjuk pontosan a cselekmény helyét és idejét - az egyetlen konkrétum a helyzetet illetően az, hogy bizonyos Dr. K. H. G. gödröt ás a lódögnek. Valószínű azonban, hogy a II. világháború idejében kell gondolkodnunk.

A német őr - aki kihangsúlyozottan német - a doktor felett áll, mikor a párbeszédeikből azonnal kitalálható, hogy nem előbbi a műveltebb. Mégis hogy lehet ez?
A fegyver beszél, bizony. Feltételezhetjük tehát, hogy a doktor egy rab, s nem is a maga szórakoztatására ássa azt a bizonyos gödröt.

Azzal, hogy a doktor nevetségessé teszi, megalázza az őrt, aki nem ismeri a saját kultúráját, intellektuális fölénybe kerül vele szemben. Ő pedig ezt a számára kényelmetlen helyzetet csak egy módon képes megoldani: erőszakkal. Fegyverrel. Ugyanis ő nincs akkora tudás birtokában, mint Dr. K. H. G., nem tud fölé kerekedni.

Az egyperces nyelvezete viszonylag egyszerű: hétköznapi nyelven íródott, tömör, könnyű megérteni. Különlegessége az az egyetlen német nyelvű mondat, amely a párbeszédet (és az egypercest) nyitja.

A vége nyitott, tehát az olvasó továbbgondolhatja a történetet. Ezzel éppen azt éri el, hogy az emberben gondolatokat szít fel, s egyhamar senki sem tudja elfelejteni, mit olvasott.

Remélem, ti is ugyanannyira élvezitek ennek az egypercesnek az elolvasását, mint én. :)