Cassandra korábbi cikkén felbuzdulva úgy döntöttem, tovább fűzöm a dolgot, s leírom, mikor melyik névelőt használjuk.

Nem tudom, mennyire egyértelmű, ezért leírom: az a és az határozott névelők, míg az egy határozatlan.

Mint ahogy az ebből kitalálható volt, használatuk attól függ, hogy mondatrész, amihez kapcsolódnak, egy eddig ismeretlen, meghatározatlan dolog-e vagy sem.

Két példa alapján talán ügyesen lehet szemléltetni a használatuk közötti különbségeket:

Határozott -> Határozatlan

„Tegnap sétálni voltam, amikor megláttam az utcán egy lányt. Közelebb értem hozzá, s akkor megláttam, hogy a lány a húgom, Kati.”

Míg az első esetben csak egy általános dologról beszélünk (egy lány, akármelyik lány, a sok közül az egyik, nem tudjuk, melyik), addig a határozott névelővel már visszamutatunk rá, hogy az a lány volt, akire az előbb utaltunk, nem pedig egy új. Nem szükséges, hogy tudjunk róla bármit is ahhoz, hogy határozatlanból határozottá váljon!

Természetesen az egy, mint határozatlan névelő itt nem számnévként szerepel. Benne van a jelentésben, hogy csak egy darabról van szó, mégsem ilyen szerepet tölt be a mondatban!

Határozott

„Ő a húgom, Kati. Mellette meg a fiúja, Bandi. Biztosan az iskola felé tartanak.”

Ebben a példában a határozott névelők használata azt jelzi, hogy az elbeszélő biztos abban, hogy a vevő fél (az olvasó) tisztában van a helyek és személyek mibenlétével. Ennek oka lehet az is, hogy egy korábbi mondatban már bemutatta őket határozatlan névelővel, vagy feltételezi, hogy a vevő is magától értetődőnek tartja az információkat (pl ha egy közeli ismerősével beszélget, nekik nem fogja bemutatni azokat a személyeket és helyszíneket, amiket ő is ismer).

Fontos!!

Sem a magyar nyelvben, sem másikban nem használunk határozott névelőt a személynevek előtt! Így a következő mondat teljes mértékben helytelen:

„Ő a húgom, a Kati.”
Helytelen, rossz, fejből kitörlendő!

Egyetlen helyzetben írhatjuk ezt így, ha a határozott névelő nem a személynévre irányul:
„A Kati által íródott novella bekerült az iskolai lapba.”
Ebben az esetben a névelő a novella szóra vonatkozik, így a mondat helyes.