Blog, azaz internetes napló, legtöbben ismerjük és használjuk. Online elfoglaltság, az egész világon elterjedt, különböző szolgáltatókon ingyen, illetve bizonyos pénzösszegért műveljük, leggyakrabban a fiatalok.

A blogok témája nem ismer határokat. Leggyakoribb a szó szerinti értelemben vett napló, amikor az író a saját mindennapjait, gondolatait, a világgal kapcsolatos nézeteit és tapasztalatait ossza meg a világgal (ennek gyakoribb formája a „hisztiblog”, amikor az egyén a saját szomorúságát osztja meg teljes névtelenségben, arra gondolva, hogy névtelenségbe burkolózva nem kell mások előtt szégyenkeznie). Ezen túl elterjedtek a főzőblogok, az irodalmi alkotásokat felvonultatók, állatokról szólók, közérdekű közleményeket megjelentetők, a kedvenc dolgokat (zenék, könyvek, filmek, stb.) véleményezőek. A legtöbb blog ezek keveréke, az író kedvétől és személyiségétől függően több téma fonódik egymásba.

De miért is blogolunk? Miért jó ez nekünk? Miért vonz ez annyi embert szerte a világon?

Ahány ember, annyi vélemény a válaszban. Egyesek számára jó érzés, ha teljes névtelenségbe burkolózva kiírhatja magából mindazt, ami a szívét nyomja – ezáltal megkönnyebbülést érez. Mások a barátaikkal karöltve vágnak neki a blogolásnak, hogy a többiek is értesüljenek róla, az egyénnel éppen mi történt – tehát a közösséget is erősítheti. Az írópalánták leggyakrabban azért nyitnak blogot az írásaik publikálására, hogy alkotásaikat egy szélesebb körben is bemutassák, több véleményt kaphassanak.

Persze a blogok, amennyire szórakoztatók, ugyanannyira veszélyesek is lehetnek számunkra. A legáltalánosabb példával hozakodok elő: nem tudhatod, ki a másik személy. Akad egy kedves kommentelőd, akivel hamarosan csevegni kezdesz, bizalom alakul ki közöttetek, aztán egyszer csak rádöbbenhetsz, hogy félreismerted az illetőt – bármennyire is unjuk ezt a mesét szüleink szájából, akik az online ismerkedés hátulütőitől védenek bennünket, bizony, előfordulhat, hogy ilyesmibe futunk bele. A másik gyakori gond, ha túl sok információt osztunk meg magunkról a blogban: egyesek annyira beleélik magukat a névtelenség okozta korlátozatlanságba, hogy csupa olyan dolgot tárnak a világ elé, amit nem szeretnék, ha egy közvetlen ismerősük meglátna. Persze az internet mindenki előtt nyitva áll, így előbb-utóbb a személyes információknak köszönhetően rád bukkanhatnak, s aztán viselned kell szavaid következményét.

De ezek a rémesnek hangzó dolgok senkit se hangoljanak a blogolás ellen! Hiszen ez egy hasznos tevékenység, amely során megismerhetjük más emberek stílusát, személyiségét, életszemléletét – s a miénket is megismerhetik, ezáltal nemcsak a látókörünk bővül, de velünk hasonló gondolkodású egyénekkel is kapcsolatba kerülhetünk, akár olyanokkal is, akikkel egyéb módon nem ismerkedhetnénk meg. Egy a lényeg: okosan blogolj, s mindig vigyázz, mit írsz le!

Néhány sorral említettem a kommenteket/hozzászólásokat. Bizony, attól blog a blog, hogy az emberek az egyes bejegyzéseidet véleményezik, elmondják neked, mi jut róla eszükbe. Egy jól megírt komment/hozzászólás, amelynek elolvasása jólesik a blog írójának, több szóból áll (s nem csak egy jelentéktelen szót vagy hangulatjelet tartalmaz), és valamilyen szinten kötődik a bejegyzés szövegéhez. Természetesen ezeknek a véleményeknek kulturált hangnemben kell íródniuk! Ha valamivel nem értünk egyet, nyugodtan mondjuk meg a blog írójának, de ügyeljünk rá, hogy szavainkkal ne bántsunk meg senkit, hiszen valószínűleg a bejegyzés szövege sem azért íródott, hogy bárki lelkébe belegázoljon! Örökérvényű mondás minden hozzászóló számára: ha valami egyáltalán nem tetszik, inkább ne szólj semmit, minthogy csak szidj!

Manapság a blogokon a helyesírás nem éppen mérvadó, de ne feledjük, egy szépen felépített, olvasható blog, amely nem tartalmaz észveszejtő hibákat, sokkal több értelmes látogatót vonz, mint a csilli-villi, túldíszített kinézetű, szlenges stílusban íródott társai!

Ha ezeket az apróságokat megfogadjuk, nagyon kellemesen tölthetjük a blogolásra szánt időt, s utólag egy percét sem fogjuk megbánni!

Mostanság egy kissé eltűntünk - hogy teljesen korrekt legyek, majdnem teljesen. Nem igazán tudunk mire hivatkozni - időhiány talán mindenki részéről, egyesek ihlethiányra panaszkodnak, de talán a kedvünk az egészhez is csökkent kissé.

De nem adjuk fel! A napokban visszatérünk, s ha vért is izzadunk, tartani fogjuk az eredetileg megígért heti 4-5 cikket! Ha idáig eljutottunk, nem fogunk meghátrálni.

Jelenleg két kritika is folyamatban van, de szégyen és gyalázat, még egyik be sem kezdtünk bele igazán. Igyekszünk a héten mindent pótolni, addig legyetek továbbra is türelemmel, s bocsássatok meg nekünk eme botlásunkért!

A Szerkesztők
Inana, Cassandra, Wendy

Vannak olyan helyzetek – akár novellában, akár regényben – mikor egyszerűen kikívánkozik, hogy kedvenc írónktól, költőnktől idézzünk pár sort. Ilyenkor ugyebár ki kell írnunk azt, hogy kitől származik az idézet. Ezt háromféleképpen tudjuk megmutatni.

Az első, amikor a szerző nevét rögtön az elejére kiírjuk, majd idézőjelben leírjuk magát az idézetet, így:

Mikszáth Kálmán azt mondja: „Mit ér minden hiú becsültetés, ha egy nagy fekete árnyék jár majd a nyomában? Egy nagy fekete árnyék - az önvád.”

A második verzió, amikor leírjuk idézőjelben az idézetet, majd a végére odaírjuk, hogy ki mondta. Így:

„Mit ér minden hiú becsültetés, ha egy nagy fekete árnyék jár majd a nyomában? Egy nagy fekete árnyék - az önvád.” – mondja Mikszáth Kálmán.

A harmadik pedig az, amikor középre ékeljük a szerző nevét, miközben továbbra is idézőjelben van az idézet. Ezt így írjuk:

„Mit ér minden hiú becsültetés – mondja Mikszáth Kálmán -, ha egy nagy fekete árnyék jár majd a nyomában? Egy nagy fekete árnyék - az önvád.”

Azonban az is igaz, hogy a könyvekben – leginkább tankönyvekben – mostanság nem mindig így idéznek. Ez is elterjedt módszer, bár szerintem a „régi” sokkal helytállóbb, én is azt használom, ám hogy érdekességeket is mutassak nektek, leírom ezt a verziót is:

„Mit ér minden hiú becsültetés, ha egy nagy fekete árnyék jár majd a nyomában? Egy nagy fekete árnyék - az önvád.”

/Mikszáth Kálmán/

Esetleg még oda szokták írni azt is, hogy egyes idézetek, versek mikor íródtak.

Van viszont egy olyan hiba, amit az idézeteknél el szoktak elég gyakran követni. (Ez akkor gyakori, ha az ember a klaviatúra segítségével ír.) Ugyebár a klaviatúránkon is van idézőjel, és bár talán nem angol/amerikai a billentyűzetünk, ha nem Worldbe, vagy más olyan programba írunk, amely felismeri azt, hogy mi magyarul szeretnénk idézni, akkor nemes egyszerűséggel mindkét idézőjel – mert ugyebár kell egy idézőjel az idézet elejére, majd még egy a végére – fent található.

Megemlíteném azt, hogy a magyar idézés úgy zajlik, hogy az idézőjel először lent, majd a végén fent található. Ellenben az angol/amerikai idézésnél mindkét idézőjel fent található.

Ilyenkor viszont – főleg a kezdő írók, vagy a figyelmetlenek – el szokták követni azt a hibát, hogy ki akarják javítani magyarra az idézőjelet, és egyszerűen a lenti idézőjelet két vesszővel helyettesítik. Ez helytelen!

Remélem, tudtam segíteni nektek!

Gondolom, nem csak velem fordult már elő az, hogy leültem, kezembe vettem a tollat (vagy épp a klaviatúrát), és elmélyülten meredtem vagy a képernyőre vagy a papírra, mert egyszerűen nem tudtam mit írni. Ilyenkor több olyan dolgot szoktam tenni, ami ihleted ad: ezek közül viszont most a dalokról fogok beszélni.

Általában, mikor ilyen rossz helyzetben vagyok, keresek valami olyan számot, amit vagy még nem hallottam, vagy már annyiszor átrágtam magam rajta, hogy még a szövege is megy.

Az először hallott szerintem azért szokott különösebben beválni – legalábbis nálam – mert a még új ritmus, dallam és szöveg valamiképp segíthet abban, hogy meglegyen a kellő hangulatom az íráshoz. (Vannak olyan pillanatok, lehet, hogy ez nem csak nálam igaz, hogy egyszerűen megvan az ötlet, mégis képtelen vagyok papírra vetni a gondolataimat. Ez ilyenkor nagyon sokat tud segíteni – legalábbis nekem.) A szövegben pedig olykor találhatunk olyan szavakat, sorokat, amelyek megihlethetik az embert.

Mondok erre egy egyszerű példát:

Ha hallgatsz egy angol dalt, benne van a „Secret” szó. (Secret = titkos, rejtélyes) Esetleg ki lehet egy olyan sztorit eszelni a zenehallgatás közben, hogy például van két szereplők, akik nagyon szeretik egymást, de hivatalosan nem lehetnek együtt, nem vállalhatják fel a dolgot, így titokban kell tartaniuk az egészet – a zene pedig megadhatja a hangulatot hozzá. Kellemes, megnyugtató zene: nyugodt történet; rockos zene: heves érzelmekkel teli történet.

Még egyszer megemlíteném, hogy ezek csak példák voltak! Minden emberből mást és mást hoznak ki a különböző dalok.

A második verzió pedig a már sokszor hallott. Ez nálam annyira nem bevált, de ez sem a legrosszabb dolog. Vegyünk például egy „kedvenc” dalt, aminek a szövegét is ismerjük. Ilyenkor megeshet akár az is – mert nem számít, szerintem, másolásnak – hogy úgynevezett „songficet” írunk. Vagyis leírjuk azt a történetet, ami a dalban is megtalálható, a szöveget pedig esetleg leírjuk közbevetve.

Mindkét megoldás szerintem nagyon sokat tud segíteni az írásban – vagyis, leginkább abban, hogy ihletet adjon – tényleg csak ajánlani tudom, én is elég gyakran használom.

Ebben az újabb cikkben megint hoztam nektek néhány hibát és a hozzájuk kapcsolódó magyarázatot.

Mond vagy mondd

Mond akkor, ha a szó kijelentő módban van, azaz valamit közöl egy másik személlyel. Amikor apa mond valamit, mindig megijedek.
Akkor, ha a szó felszólító módban van (tehát hozzákapcsolunk a felszólító mód jelét [-j]), akkor a toldalék teljesen hasonul a szó -d mássalhangzójához, ezt pedig kettőzéssel jelöljük írásban. Ne mondd azt, hogy nem hallottad, amit kiabáltam, mert nem hiszem el! Figyeljük meg, hogy a mondat végén felkiáltójel van!

Könyvel vagy könyvvel

„Könyvel” egy cselekvést fejez ki, amikor valaki adatot rögzít (általában hivatalosat). Anyukám könyveli a főnöke hivatalos dolgait. vagy Apukám elkönyvelte magának a számítógépes játék során szerzett sikerélményt, és mindig felhozta nekem, amikor újból leültünk versenyezni.
Kettővel akkor írjuk, amikor a főnévhez (könyv) -vel ragot kapcsolunk, ezzel kifejezve, hogy valamilyen cselekvés ment végbe azzal a tárggyal. Három kötetet vittem magammal, de már csak kettő könyvvel tértem vissza.

Áru vagy árú

Áru egy főnév, amikor például a bolti polcokon lévő eladó dolgokra gondolunk – cukorkák, nyalókák, egyéb édességek; cipő, bakancs, tornacsuka; zöldség, gyümölcs; pálinka, sör satöbbi. Tegnap megérkezett a kért áru, ezért a főnök elégedett volt.
Azonban hosszúval írjuk, ha valaminek az értékére akarunk kitérni. Még a legolcsóbb árú kamerát sem tudnám megvenni magamnak.

Elöl vagy elől

Rövid ö-vel akkor írjuk, amikor valaminek a helyét szeretnénk meghatározni. Direkt elöl foglaltam helyet a tanteremben, hogy jól lássam a táblát.
Hosszúval például a támadónktól való menekülést fejezzük ki. Futva menekült a támadója elől.

Had vagy hadd

Az első alakot általában akkor használjuk, amikor a katonaságra gondolunk, azonban az is helyes, amikor valaminek a sokaságát nevezzük meg. A király megállt hatalmas hadával, hogy megpihenhessenek. Gyerekek hada játszott a játszótéren. A hangyák hada belepte az egész padlót.
A „hadd” szótöve a hagy; használjuk úgy is, hogy hagyd. Azt fejezzük ki, hogy ne álljon az útjába valaminek. Hadd tegye úgy a dolgát, ahogy szeretné!

Mikor meny, mikor menny, mikor menj?

Meny jelentése menyasszony, feleség (a férj szülei szempontjából nézve). A meny boldogan csókolózott jövendőbeli urával.
Menny az az ország, amelyben a keresztény emberek hisznek; a jó emberek oda jutnak, miután földi pályafutásuknak vége. A mennyország gyönyörű hely lehet, de az élők közül még senki sem látta.
Menj a „megy” ige felszólító módú alakja, jelentése: halad. Menj iskolába, különben igazolatlant kapsz!

Sok weboldalon láttam azt a szót, hogy „hírdetőkönyv” (hírdetés, hírdess, stb.). Aki ezt a hibát elkövette, vésse az agyába: ez röviddel írandó!

Egyebek:

Rólla, rolla -> róla
Szallag -> szalag
Utánna -> utána
Árbóc -> árboc
Bakkancs -> bakancs
Tizes, huszas -> tízes, húszas