A cím rövid és tömör írás, ami nyelvtanilag nem számít szövegnek.

A cím lényege, hogy összefoglalja, miről szól a szöveg, s emellett felhívja az olvasó figyelmét. A jó cím rövid és velős, de nem átlagos. A régi mesék címei (pl. „A róka és a kutya”) ma már nem hívnák fel magukra a figyelmet.

Helyesírása:
A cím végére csak néhány esetben tehetünk írásjelet. Ha csak egy összefoglaló szót vagy rövid kijelentést használunk, a végére pontot nem teszünk! Felkiáltás és kérdés esetén használhatjuk a megfelelő írásjeleket.
A cím mindig nagy kezdőbetűvel írandó.

Manapság közöttünk, magyarok között egyre elterjedtebb hóbort, hogy idegen nyelvű címet adjunk az írásainknak. Ez nem helyes! Legyünk kreatívabbak! Egy ötletes, frappáns magyar mondat sokkal többet ér, mint bármelyik idegen nyelvű. Legyünk büszkék a nyelvünkre, hiszen megtehetjük!

Vázlatot írni egy elkészítendő irományról nem csak hasznos, de sokszor fontos is!

Többek véleményével ellentétben egy vázlat megírása nem csupán abból áll, hogy papírra vetjük az unalomig ismételt momentumokat. Nem. Ilyenkor egy kicsit mélyebben kutakodunk a szálak között, összefüggéseket alkotunk, és fontos motívumok jutnak eszünkbe. Ha csak beleugrunk egy történet megírásába, úgy, hogy jóformán azt sem tudjuk mi lesz a végkifejlet és hogyan jutunk el odáig, könnyen fejre eshetünk. Lehet, hogy csak az utolsó fejezet megírásakor ugrik be egy frappáns befejezés, csakhogy aztán rájössz, hogy már a történet elején be kellett volna mutatnod egy később fontossá váló eszközt, ami aztán tökéletessé tehette volna a végkifejletet.

Vegyünk egy egyszerű példát. Ha J. K. Rowling, a Harry Potter-kötetek megalkotója gondolkodás nélkül kezdett volna bele az írásba, talán nem jutott volna eszébe főhősére faragni a villám alakú sebhelyet. Márpedig, ha jobban belegondolunk, ez a mozgatórugója az egésznek, annak ellenére, hogy sokszor szerényen megbújik a háttérben.

Természetesen nem kell sorról sorra megtervezni a történetet, egészen a leglényegtelenebb párbeszédekig. Hagyni kell magunknak egy kis teret, hogy a későbbiek során egy-egy jelenetben jobban támaszkodhassunk a fantáziánkra, mint máskor. Ha mondatról mondatra megtervezett alkotást akarunk megírni, az írás folyamata könnyen egyhangúvá, fárasztóvá válhat.

Néhány esetben nem törvényszerű a vázlatírás. Ha csak egy rövid történetet alkotunk, valószínűleg többé-kevésbé már megvan a fejünkben a kerek történet. Ekkor is fontos, hogy az írás elkezdésekor már tudjuk, mi lesz a végkifejlet és hogyan jutunk el oda, de ezeket nem feltétlenül szükséges leírni.

Ha vázlatot írsz, ne csapd össze! Hiszen ez a történet felépítésének alapja, mint ahogyan egy valódi, kőből épült ház sem áll csak falakból! Az egyes részeknek építkezniük kell egymásra!

Gondolom, nem egyedül vagyok az, aki látott már egy regényben, novellában olyan kifejezéseket, melyeket leginkább egy tudós, esetleg tanár – vagy más, nagyon okos ember – szájából hallhatunk. Ezzel összességében nem is lenne gond, csakhogy vannak olyan esetek, amikor az író vagy nem tudja pontosan, hogy miről beszél, vagy egyszerűen csak belebonyolódott a magyarázatokba, esetleg a szó kifejtésébe.

Annak oka, hogy egy író – , aki nem tudományos vagy épp tankönyveket szeretne írni – ilyen kifejezéseket használ az írásaiban, általában az, hogy csúnya szóval „menőzni” vagy „okoskodni” akar azzal, hogy ilyen meg olyan kifejezéseket tud. (Ez már önmagában is ostobaság szerintem, mert egy biológiában vagy kémiában és a többi tudományos tárgyban használatos szót nem biztos, hogy mindenki ismer, vagy ha hallotta/látta is már valahol, nem biztos, hogy tudja, mit jelent.)

Ezekkel még különösebben tényleg nincs is baj – bár az tény, hogy egy ismeretlen kifejezésekkel teli könyvet nem biztos, hogy mindenki szívesen előkap csak úgy – de ha már ilyen szavakat, kifejezéseket használunk, nézzünk is utánuk! Tényleg megeshet, hogy egy-egy novella vagy regény megköveteli, hogy legyen benne egypár ilyen, de itt képbe jön az, hogy léteznek különböző szótárak, könyvek – és, no lám, itt van az Internet is! – arra, hogy utána tudjunk ezeknek nézni.

Nem csak szavakról van most itt szó. Ha valaki egy ilyen témájú dolgot szeretne megírni, ahhoz is kell kutatás – csak sokkal több, mint ha mondjuk egy-két szó érdekel minket, mert annyira van szükségünk. Ilyenkor viszont érdemesebb tényleg kemény munkát belefektetni a kutatásokba, esetleg elmenni könyvtárba, megkérdezni a tanárunkat, vagy épp órákat tölteni az Internet előtt, keresgélve a különböző dolgokat és azok magyarázatát.

Az, hogy ha egy-egy regényben találkozunk egy ilyen tudományos fogalom magyarázásával, és eltévesztik a dolgokat, ez nem egyezik meg azzal, hogy az író nem tud semmit ezekről, vagy épp nem nézett utána! Könnyen megeshet – főleg akkor, hogy ha az egész történet ezekre a dolgokra épül fel – hogy a művész tényleg tudja, hogy mi és hogyan van, ám mivel hirtelen sok dolgot kell megosztania az olvasóival, keverheti a dolgokat. Ez sem túl kellemes dolog, de ugyan úgy, mint más, ez is megeshet.

Általában a kezdők szoktak ilyen kísértésekbe esni, mint például ez a túlzott okoskodás is (bár azt fontos megjegyeznem, hogy ha valaki ésszel csinálja, talán kevesebb baj lehet belőle!), de nem egy nagyobb nevű íróknál is megeshetnek ilyenek.

Mindegy, hogy blogról, naplóbejegyzésről vagy egyszerű novelláról van szó, mindenképpen hasznos dolgok. Egy nap alatt minden összejött, úgy érzed, a világ ki akar taszítani téged, mert minden rossz veled történik – ilyenkor jó, ha az ember leírja a gondolatait, mély érzéseit, melyek köré akár egy szuper történetet építhet fel, vagy a teljes igazságot. Azt viszont tartsuk szem előtt, hogy nem minden esetben szükséges megosztani az ilyeneket.

Vannak köztünk olyanok, akik úgy érzik, nincs legjobb barátjuk, nincs olyan ember, akinek elmondhatnák, mi történt aznap. Állandó bűntudat és rossz érzés lesz bennünk, ha nem tudjuk letenni a vállunkra nehezedett súlyt.

Akik nem próbálták ki, ajánlom nekik. Tegyük fel, volt egy heves vitánk a szülőkkel, nincs internet, a telefonod lemerült, késő van, barátokkal sem tudunk beszélgetni. Ülsz egyedül a szobádban, ég a lámpád, az asztalodon van egy köteg üres írólap, mellette ceruza és radír. Furdal valamiért a lelkiismereted, és aznap nem tudod elmondani senkinek sem. Nyomja a lelkedet, rettenetesen fáj...

Bebizonyították, hogy az írás ilyenkor segít. Hasonló érzésed lesz tőle, mintha elmondtad volna a legjobb barátnődnek a veszekedés okát. Ott lesz előtted a lap (vagy monitor), látod, mit alkottál, vissza tudod olvasni, és akkor elgondolkodhatsz rajta, tisztábban fogsz visszatekinteni a múltra.

De azt tényleg tartsd szem előtt, hogy nem jó, ha olyan dolgokat osztasz meg interneten idegen emberekkel, amiknek véleményezésével akár megbántanának téged. Az ilyen írásokat tartsd meg magadnak a gépeden vagy egy mappában. Ha kedved támad, visszanézheted, lehet, akár nevetsz is rajta vagy erőt ad neked.

Hidd el, hogy az általad leírt gondolatok értékesek. Nem azt kell nézni, hogy vajon arra mit mondana mondjuk az anyukád – ez a tiéd, belőled fakadt.

Regényírás közben is megfigyelheted, hogy az általad szeretett jó vagy gonosz karakter felvesz olyan tulajdonságokat, amelyeket az érzelmeid miatt adtál neki. Akár akaratlanul. A cselekményszál is változhat egy tragédia miatt. Lehet, a boldog végből inkább rosszat írsz le, mert az érzelmeid azt akarják.

Ha tehát rossz kedved van, ajánlom, hogy ülj le, vegyél elő egy papírt vagy kapcsold be a gépet, és írd le, mi történt veled! Sokat fog segíteni és tisztábban fogod látni az eseményeket!

Valószínűleg nem mondok most újat: minden írónak és hobbi írónak vannak olyan pillanatai, amikor úgy érzi, neki most írnia kell. Nem feltétlenül azért, mert végigsüvített rajta az isteni szikra, és szentül hisz benne, hogy éppen megalkotni készül élete főművét. Csak ír, mert jólesik neki. Aztán leül a számítógép vagy egy üres lap elé, vár, vár – és mégsem jönnek a szavak. Pedig fejben megvan az egész, mégsem tudja leírni.

Nem biztos, hogy magadban kell keresned a hibát.

Először is, nézz körül! Hol vagy? Iskolapadban? Hangos családi összejövetelen? Ne csodálkozz, ha képtelen vagy koncentrálni. Jómagam ilyen helyzetekben csak vázlatot írni tudok, tényleges alkotást képtelen lennék kicsikarni magamból.

Fontos, hogy olyan helyet találj, ahol nyugodt vagy – ez legtöbbek számára a saját szobájuk szokott lenni. Egy olyan kuckó, ahol otthon vagy, biztonságban érzed magad, és nem kell attól félned, hogy percenként rád rontanak.

Hol fogsz írni? Asztalnál? Ágyon fekve? Földön hasalva? Teljesen mindegy, csak egy a lényeg: ne kelljen három másodpercenként testhelyzetet változtatnod, mert elzsibbadt a karod, amire ránehezedtél. Ne legyen meleged, ne fázz, ne legyen se túl sötét, se túl világos. Ha lehet, ne hajnalban állj neki írni, amikor a szemeid már leragadni készülnek, se reggel, ébredés után, amikor a gondolataid még nem elég tiszták és összetettek.

Az sem hátrány, ha kicsit rendet raksz magad körül. Ha bokáig ér a szemét a földön, ha az asztalod tele van könyvekkel, papírlapokkal, használt papírzsepikkel, mindig fogsz találni valamit, ami elvonhatja a figyelmed az alkotásról.

Ha tudod, hogy éppen mással kellene foglalkoznod (pl tanulással), akkor tedd félre az írást, hiszen a bűntudat végig ott fog motoszkálni az elméd egyik hátsó sarkában, s nem fog hagyni dolgozni. Úgy kezdj neki az írásnak, hogy tudd, az erre fordított idő nem vesz el egy percet sem más fontos dolgoktól.

Egyesek szeretik még egyedibbé tenni az alkotás körülményeit: gyertyát gyújtanak, színes lapokra írnak. Ha valamivel kész vagy, például több oldalnyi vázlatot írtál egy adott témában, tűzd össze az egymáshoz tartozó lapokat, s úgy tedd el őket! Így máskor nem kell amiatt idegeskedned, hogy egy esetlegesen fontos jegyzetet vesztettél el valahol a szekrény mélyén.

A telefonodat, ha lehet, kapcsold ki vagy némítsd le. Ha fontos hívást vársz, természetesen nem fogsz tudni az írásra koncentrálni; az is kiszakíthat a hangulatból, ha hirtelen megszólal a csengőhangod.

Ölbe vett házi kedvencek. Persze, irtóra cuki, de ha félpercenként megállsz, hogy puszit adj a doromboló cicusnak vagy a fülvakarásért esedező kutyusnak, sosem fogsz tudni igazán elmélyülni a történetben.

Persze lehetnek eltérő esetek, hiszen mindannyian mást részesítünk előnyben. Van, aki imád kis kedvenccel az ölében alkotni, akit nem zavar a körülötte uralkodó káosz, aki az éjszaka közepén érzi úgy, hogy írni tud. Ha úgy érzed, a körülmények tökéletesek az alkotáshoz, és mégsem sikerül kifacsarnod magadból a gondolatokat, először próbálj változtatni a helyzeten.

Hiszen nem biztos, hogy az ihlethiány fő okozója te magad vagy!